SZÍNHÁZ: MOST

TALÁLKOZÁS EGY "ÚJ SZÍNHÁZZAL"

Legyen az Új Színház egy olyan hely, ahol a fiatal alkotó lehetőséget kap. Ahol a néző kérdezhet. Ahol a társadalmi ügyekről lehet beszélni. Ahol új magyar drámák születnek. Ahol egy fiatal először találkozik kortárs színházzal. Ahol művészek és nézők nem két külön oldalát jelentik a színháznak, hanem ugyanannak a közösségnek a tagjai. Művészeti koncepciónkat ezeknek a gondolatoknak a mentén dolgoztuk ki. 

Kilenc pontban erről röviden.


1. MŰSORTERV

A tervezett repertoár gerincét olyan társadalmi problémákra érzékeny témájú darabok alkotják, amik a ma emberéről szólnak. A mi színházunk jelen idejű és kortárs. 

2. NYITOTT SZÍNHÁZ

A színházi este ne érjen véget a tapssal. OFF-STAGE programjainkkal, színházi nevelési eseményekkel és immerzív műsorfüzettel tágítjuk a közösségteremtés lehetőségeit.

3. GENERÁCIÓVÁLTÁS

Fontosnak tartjuk, hogy a színházi életpályán egy-egy nagyobb szakmai kihívás időben találja meg az alkotókat, így kiemelten figyelünk arra, hogy már a fiatalabb generáció is a tudásának és tapasztalatának megfelelő méretű feladatot, láthatóságot és lehetőséget kapjon.

4. KÖZÖSSÉGI TÉR

Használjuk a színház különböző tereit minél innovatívabban, újítsuk meg a "színházi büfé" fogalmát. Legyen coworking iroda, kortárs művészeti kiállítótér, csendesülős koncerthelyszín. A közönségforgalmi terek ne csak az előadás előtti órában teljenek meg. 

5. SWITCH

Rezidensprogram keretében minden évadban egy-egy független társulatot vonunk be a színház vérkeringésébe. Évadnyitó fesztivál, közös bemutató, OFF-STAGE események.

6. DRÁMAÍRÓ MŰHELY

Drámaíró műhelyt szeretnénk alapítani, ahol öt fiatal író, egy éves periódusokban integrálódik a színház életébe. A műhely elsődleges célja a magyar drámaírás fejlesztése. Szeretnénk az egész szakma számára új szakembereket képezni.

7. VIHAR FESZTIVÁL

Vidéki és Határon túli színházak Repertoárja

Nézzük meg egymást. Találkozzunk, vitatkozzunk. Újraélesztjük a Vidéki és Határon Túli Színházak Fesztiválját. Legyen egy hét, amikor az Új Színházba költözik a magyar színházi szakma.

8. ELŐFIZETŐI RENDSZER

A hagyományos bérletrendszer helyett fokozatosan bevezetnénk egy előfizetői rendszert, amely alkalmazkodik a fiatalok kultúrafogyasztási szokásaihoz. Ezzel újjáépülhet a színház támogatói és mecénás köre is.

9. DOLGOZÓK MENTÁLIS EGÉSZSÉGE

Mentálhigiénés szakembert szerződtetünk a munkavállalók mentális és fizikai egészségének védelme, a munkatársak megtartása, a kiégés megelőzése és a teljesítmény támogatása érdekében.